Wonderwomen

 Előző bejegyzésemben az álompasikról írtam, most pedig arról a három nőről fogok írni, akiket már régóta csodálok (meg persze irigyelek is egy kicsit - a nők már csak ilyenek) legyen szó akár a szépségükről, karrierjükről vagy kitartásukról.

1.

Megan Fox

Ő az, akit ha meglátok, mindig elsárgulok az irigységtől és egyszerűen nem tudok napirendre térni a tökéletessége felett. Pedig buzgón nézegetem a paparazzi képeket, hátha találok valamit, amin bármilyen apró kivetnivaló van, de miss Fox minden élethelyzetben makulátlanul és kifogástalanul néz ki. Rájöttem, hogy ő a világon az egyetlen, akinek jól áll a kapucni, aki jól néz ki szélfútta hajjal is és aki melegítőnadrágban, smink nélkül is olyan dögös, mint senki más. 

Sokan mondják, hogy csak egy gyenge Angelina Jolie utánzat, de szerintem ennek a nőnek a kisujjában több szexisség van, mint némelyik celebnek az egész, beauty-slepp által, gondos munkával elkészített outfitjében.

Az már csak hab a tortán, hogy kiskorom szerelme, Brian Austin Green a férje. 

Csoda, ha mindenki irigy rá?

2.

Nicole Scherzinger

Megmutatta, hogy akkor is lehetsz szexi, ha nem a tipikus babaarcú szépségek közé tartozol. Pozitívum az is, hogy miután kivált a Pussycat Dollsból, a dalai sem arról szólnak, hogy ahhh, gyere és d_gj meg, hanem komolyabb érzelmeket is közvetít. [persze én a PCD-s korszakát is imádtam:]

Sikerei ellenére sem tűnik úgy, hogy túlzottan elszállt volna magától, az interjúiban kedvesnek, közvetlennek tűnik, a magánéletével is minden teljesen oké [bár Hamiltont nem értem..] eddig még házivideó és aktkép sem került a napvilágra róla, úgyhogy vagy nem él ilyen hülyeségekkel vagy nagyon profi módon titkolja.

Az én szememben abszolút példaértékű és csak azért nem az első helyre került, mert Meganból nem engedek! :]

3. 

Christina Aguilera

Rajta nőttem fel, 9 éves koromtól szinte nem telik el olyan nap, hogy legalább egy számát ne hallgatnám meg. A jelenlegi hullámvölgye ellenére szerintem hatalmas példa lehet mindenki szemében és nagyon szorítok, hogy sikerüljön újra talpra állnia és teljes erőbedobással visszatérnie a szakmába.

Ha valaki, akkor ő abszolút megérdemli az elismerést, hiszen saját erejéből kapaszkodott fel az ismeretlenbe, csakis magának köszönheti azt, amije most van és azt, hogy a kemény családi háttér ellenére sikerült eljutnia idáig.

Becsülendő, hogy az egyre inkább elgépiesedő popszakmában, ahol lassan már az számít kuriózumnak, ha valaki nem playbackel, ő kiáll a színpadra és végignyom egy másfél órás koncertet ÉLŐBEN!

A legutóbbi, Bionic nevet viselő nagylemeze egyhangú lehúzó kritikát kapott, szerintem azonban semmi probléma nincsen vele. Igaz nem a megszokott stílus, de egyszer mindent ki kell próbálni és vannak rajta nagyon szerethető dalok. A You Lost Me szerintem az összetört szívűek himnusza is lehetne, a Not Myself Tonight jó alapozás egy kellemes szombat esti bulizáshoz, a WooHoo szövege hatalmas, a Prima Donnát hallgatva pedig biztosan nem marad egy helyben az ember.

Örülök, hogy rajta nőhettem fel és gyerekkoromban a szobámban az üvegben lakó szellemről énekelgettem meg arról, hogy mit akar egy lány [persze tök hamis kiejtéssel] nem pedig Alejandrót szólítottam fel, hogy csak szívja el a cigimet és aztán fogja be.

Úgyhogy TeamXtina!! :]

[u.i.: én kíváncsi vagyok ám arra, hogy ti ki(k)re néztek fel!!;]

Álompasik. Álompasik??

Mint női magazin fanatikus, kötelességemnek érzem, hogy havonta megvegyem az összes létező ilyen témájú magazint. Tudom, ez már-már függőségnek számít, az ismerőseimtől rendszerint meg is kapom, hogy lassan elnevezhetnének rólam egy új betegséget, de igyekszem kigyógyítani magam ebből.

Természetesen ebben a hónapban is megvettem az aktuális lapszámokat, amiket aztán a vizsgáim miatt bontatlanul a szekrénybe is raktam. Ma viszont engedélyeztem magamnak egy lazítós délutánt és egy üveg limonádéval, szalmakalappal és a 'kedvenceim' társaságában kifeküdtem az udvarra napozni.
A nyugodtnak tervezett délutánomat azonban egy pillanat alatt fenekestül felforgatta az egyik magazinban található 'TOP 10 Álompasi' nevezetű lista. Elsőként ösztönösen odalapoztam, gondolván, hogy na akkor most legeltetem egy kicsit a szememet az alfahímeken, a sok tanulás után ez abszolút megengedett bűn és a barátom sem látja, tehát mi baj lehet?
A baj azonban jelen esetben nem az volt, hogy tankönyvek helyett olvasgattam a lapot, vagy hogy a párom rosszalló pillantások közepette leszúrt, hogy ahelyett, hogy vele foglalkoznék más félmeztelen pasikat bámulok nyálcsorgatva, hanem az, hogy a 46. oldalra lapozva (ahol elvileg a világ 10 legszexibb pasija szemezett volna velem) szembe találtam magam egy olyan toplistával, amit mintha a húgom és a barátnői állítottak volna össze.
Mutatom is miről beszélek, íme tehát a magyar hölgyek szerint leadott voksok által a 10 legdögösebb férfi:
1. Vastag Csaba
2. Takács Nikolas
3. Király Viktor
4. Kucsera Gábor
5. Istenes Bence
6. Channing Tatum
7. Fehér Balázs
8. Ryan Reynolds
9. Vincze Ottó
10. Vastag Tamás

Bevallom, többször újra kellett lapoznom ezt a pár oldalt, először azt hittem ez csak valami vicc és talán pár lappal később közlik a valódi listát, de nem - tényleg ez volt az. Őszintén szólva erről a listáról két pasinak a neve és a képe is tök ismeretlen volt, de ez lehet az én defektem, úgyhogy hagyjuk is..
Azért felmerült bennem néhány kérdés. Elsősorban az, hogy Ryan Reynolds miért csak a nyolcadik??? Aztán az, hogy kik szavaztak és hogy hol veszíthették el a szemüvegüket? Valamint, hogy jó nagy zűrben lehet a világ, ha a top10-es pasik listájába nem kerül be Johnny Depp.

Egyáltalán nem vagyok öreg vagy ódivatú, de nekem egy álompasi ott kezdődik, hogy férfias a testfelépítése, karakteres az arca és olyan a kisugárzása, hogy még a boldog párkapcsolatban élő nők is elgondolkoznak rajta, mi lenne ha egyszer..

Természetesen egy párkapcsolatban nem a külső az elsődleges szempont és nem mondom, hogy majd egy Arnold Schwarzeneggerhez fogok hozzámenni, de nekem a földkerekség legjobb pasijai itt kezdődnek:

sorrend nélkül :D

Chris Evans, aki miatt még az Utca királyai című filmet is megnéztem

[ha jót akartok, ti ne tegyétek:]

Kellan Lutz, aki túl keveset szerepel a Twilight-ban és túl sokat lóg együtt AnnaLynne McCord-dal :]

Hugh Jackman, aki még őrült farkasként is iszonyat szexi :]

Jason Statham, aki elszállíthatna engem is ide-oda :]

Dwayne Johnson, akibe a Skorpiókirály óta szerelmes vagyok 

Vin Diesel, aki mellé bármikor beülnék az anyósülésre, még úgyis, hogy tudom, halálos iramban száguld :]

Gerard Butler, aki olyan sármos minden filmjében, hogy lehetetlen nem odalenni érte

Jake Gyllenhaal, aki Perzsia hercegeként dobogtatta meg a szívem

Bradley Cooper, aki még másnaposan is szívdöglesztő :]

Jensen Ackles, akiért végigizgultam a Véres Valentint és aki miatt rászoktam az Odaátra :]

Ian Somerhalder, akinek még azt is megengedném, hogy szívja a véremet :D

Cam Gigandet, aki úgy verekszik, mint senki más

[ja, nem mellesleg, azon a hason akár sakkozni is lehetne]

éés Ryan Reynolds, akinél jobb pasi n-i-n-c-s-e-n!!! :]

[ P.S.: Twitteren itt követhettek: http://twitter.com/misssalexa_ ]

Life in plastic, it's fantastic!

Előző bejegyzésemben az emberekben kialakult hamis testképről és annak drasztikus fogyókúrákkal történő hajszolásáról írtam, most pedig egy ehhez kapcsolódó témával, a plasztikával fogok egy kicsit foglalkozni. 

Megint a médiát hibáztatom. Szörnyű vagyok, tudom, de szerintem az egyik legnagyobb buzdító erő, amiért az emberek (egyre nagyobb számmal tinédzserek is) kés alá fekszenek, az igenis a sajtó és a televíziós műsorok által sugárzott tökéletesség. Mert valljuk be őszintén, manapság nem nagyon van olyan bombasikerű mozifilm, amiben ne játszana legalább egy szoborszépségű nő vagy férfi. Sajnos lassan már ott tartunk, hogy a színészeket nem is tehetségük, hanem minél inkább kinézetük alapján válogatják és derék- valamint bicepszméretük alapján szavaznak nekik bizalmat. Természetesen nem mondom, hogy nem jó érzéssel tölti el az ember lányát, mikor Ryan Reynolds félmeztelenül szaladgál a mozivásznon HD minőségben, de nem ennek kellene lennie az oknak, amiért beülünk megnézni egy filmet!

És persze, ez még csak a kisebb rossz, hiszen a férfiak nagy részében van annyi tartás, hogy nem rohannak egyből a plasztikai sebészhez zsírleszívásra, mikor meglátják hány kockával lett több Vin Diesel hasán.

A nők azonban bonyolultabb esetek, bennünk rossz érzést kelt, ha meglátunk valakit, aki annyira tökéletesen szép.  Így vagyunk összerakva.  Beülünk gyanútlanul a Transformers-re és hülledezve nézzük Megan Fox tökéletes testét, bőrét, haját, arcát.. mindenét – és elkezdünk azon gondolkozni, nekünk ez vajon miért nem megy?

A legtöbben persze gyorsan helyrerakjuk a gondolatainkat és egy nagy oldalra pillantással megnyugtatjuk magunkat, ráeszmélve arra, hogy bár a mellettünk ülő férfi most talán nyálcsorgatva bámulja, hogyan is harcol Miss Tökéletes a gonosz robotok ellen, de este akkor is mellénk fekszik be az ágyba, nekünk ad jó éjt puszit és minket szeret – úgy, ahogy vagyunk: itt-ott egy kis narancsbőrrel, talán elvétve néhány pattanással és semmiképpen sem kockás hassal, kőkemény fenékkel.

De mi van azokkal, akik mellett nincs egy szerető társ, aki támogathatná őket? Vagy épp ellenkezőleg: mi van azokkal, akik mellett valójában van valaki, de az a bizonyos valaki egyre csak nemtetszését fejezi ki, amikor az illető hölgy alakja kerül szóba? Mert ilyen is akad, elég szép számmal.  Na, ilyenkor jön az, hogy a nők a plasztikai sebészhez rohannak, a kezükben lebegtetve az éppen uralkodó szépségideálok fényképeit.

Szomorú, de egyre többen fekszenek kés alá az egyre növekedő társadalmi elvárásoknak köszönhetően és egyre többen vannak azok, akik még a plasztikai műtétek után sem érzik magukat szépnek, egyre többet és többet akarnak. 

Így a végén pedig engedjétek meg nekem, hogy megint hibáztassam egy kicsit a médiát, mert rengeteg (és egyre több) olyan sztár van, aki átesett már valamilyen szépészeti beavatkozáson.

Vegyük példának Heidi Montagot, aki töménytelen mennyiségű plasztikai műtéten esett már át, aztán idővel rájött arra, hogy felesleges dolgot csinált és most azon van, hogy visszaműttesse magát az eredeti kinézetére..

Vagy ott van például Mrs. Beckham, akinek az öltözködési stílusát imádom, de nem értem, neki is miért kellett ennyiszer meglátogatni a plasztikai sebész rendelőjét..

Említhetnénk Kim Kardashiant is, aki fiatal, huszonéves létére rendszeresen botox kezeléseknek veti alá magát..

Persze én nem vagyok az ilyesfajta műtétek ellen, mert ha valaki nem elégedett például a mellével és úgy gondolja, hogy egy esetleges nagyobbítás boldogabbá tenné és van is miből ezt finanszíroznia, akkor tegye meg, ebben semmi rosszat nem látok.

Viszont azokat az embereket, akik a zsírleszívásról rohannak ajakfeltöltésre, onnan pedig ráncfelvarrásra sosem fogom megérteni.

Sajnos egyre inkább olyan világban élünk, ahol már nem csak az alkohol, a cigaretta és a különböző drogok okozhatnak függőséget, hanem a szépészeti beavatkozások is.

Coco Chanel-nek tényleg igaza volt?

A híres mondatot valószínűleg mindenki ismeri: Egy nő sosem lehet elég gazdag és elég vékony. Szerintem ezt a mondatot senkinek sem kellene komolyan venni - és mégis vannak, akiknek ez az életfilozófiájuk..

Tegnap engedélyeztem magamnak egy kis lazítós délutánt, és elmentem vásárolni a barátnőimmel. Természetesen a kedvenc boltomba is betértünk, ahol - szokás szerint - hamar találtam olyan ruhát, amit azonnal fel kellett próbálnom. Boldogan, 10 centivel a föld felett libegtem a próbafülke felé, mikor az egyik fülkéből egy lány sírása hallatszódott ki, amint éppen a barátnőjének (aki fejét félig bedugva  a függönyön próbálta ő vigasztalni) zokogta el nagy bánatát, miszerint az ő alakját még egy bálna is megirigyelné, hogy a hasán a háj minden egyes lépésnél beremeg és hogy holnaptól kezdve tuti nem fog enni semmit az zöldségeken és a gyümölcsökön kívül.
Aztán kilépett a próbafülkéből.. Teljesen rendben volt. Szép, homokóra alakja volt, vékony derék, nőies mellek, csípő és fenék. Szerintem egy grammot sem kellett volna leadnia magáról, de ő más véleményen volt. Nekem pedig átfutott az agyamon, hogy manapság tényleg muszáj ennyire a tökéletesre törekedni? Ha valaki nem XS-es nadrágot hord és nem keverik össze valamelyik Victoria's Secret modellel, mert olyan vékony, akkor az már nem is ember és nem is lehet boldog? Tényleg ennyire test és tökéletesség-centrikus világban élünk? Tényleg ennyire nem számít más, csak hogy hogy nézünk ki és milyen ruhaméretet hordunk?

Nem vagyok 120 kiló és nem irigységből írtam ezeket a sorokat. Igyekszem odafigyelni arra, hogy mit eszek és próbálok ügyelni az alakomra is, folyamatosan formálni sporttal. Viszont azt sosem fogom megérteni, hogy lehet valaki ennyire szűk látású, hogy éjjel-nappal azon gondolkozik, hogy ő mennyire "kövér" (na persze..) és egyfolytában a kalóriákat számlálgatja. Azt meg pláne nem értem, hogyan tud egy olyan csaj, akire az S-es nadrág pont jó (igen, bevallom, meglestem milyen méretű nadrágot vitt vissza a hölgyemény, mert formátlannak látta magát benne), olyan véleményen lenni, hogy ő kövér.

Pedig a válasz teljesen egyszerű: a médiával van a hiba. Egyfolytában a vékony, formás, kecses tartású és járású nőket nyomják az arcunkba, ha nem az újságban látod őket, akkor a TV-ben; ha nem a TV-ben rohangálnak, akkor a plakátokról köszönnek vissza rád. Ördögi kör.
Igen, gondolhatnánk, hogy na persze, akkor "rám miért nincs hatással?". Mert több millió nő fel tudja mérni a helyzetet és tisztában van vele, hogy ez nem a valóság. A Photoshop világában ugyanis egy bányarémből is lehet Megan Fox-ot kreálni és egy 100+os nőt is lehet Victoria Beckham méretűre vékonyítani. Vannak, akik ezt felfogják szerencsére. De sajnos vannak, akik nem. Egyre többen. Vannak, akik úgy vélik, hogy amit az újságokban, szórólapokon, TV-ben és különböző helyeken látnak, az a valóság - és megrögzötten kezdik el üldözni az általuk tökéletesnek tartott alakot. Ami valójában nem is igaz..

A másik tényező: azok a sztárok, ismert emberek, akik tényleg eszméletlen vékonyak. Akiken valóban egy deka felesleg sincsen és akiket látván elkezdünk gondolkozni, hogy nekik vajon minden rendben van-e az egészségükkel. Mert igen, a "legyünk olyan vékonyak, amilyenek lehetünk" kór, nem csak a egyszerű, hétköznapi embereket fertőzi meg, hanem a sztárokra is hatással van. Egyre gyakrabban láthatjuk, olvashatjuk, hallhatjuk, hogy XY kórosan sovány, ZZs meg ennyit fogyott ennyi idő alatt és húú. Lehet ezt csak én gondolom így, de szerintem ameddig ilyen embereket látunk nap mint nap, addig nagyon nehéz elfogadni magunkat.

 

A másik nagy probléma, hogy sokan lenézik az étkezési zavarokkal küszködőket és nemes egyszerűséggel lehülyézik őket, figyelembe sem véve azt, hogy ők pedig igenis betegek és orvosi segítségre van szükségük!
A legfontosabb szerintem: elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, de megpróbálni alakítani azon, amin lehet. Nem drasztikus fogyókúrával, nem "nem eszem két hétig" elhatározással és semmiképpen sem önsanyargatással. Minden munka meghozza a gyümölcsét és sokkal jobb érzés lesz egy feszes, nőies testre felvenni azt az új bikinit; na meg aztán a fiúk is jobban szeretik a nőies nőket, mint a pálcika nőket. ;]

Valahogy el kell kezdeni..

Aki ismer, tudja, hogy meglehetősen sportrajongó (is) vagyok. Persze csak hobbi szinten, egyenlőre nem készülök megdönteni semmilyen világcsúcsot és az olimpiára való benevezésem is várat egy kicsit magára. :]

Viszont - mint ahogyan azt a legtöbb nő is teszi - ösztönösen figyelek arra, hogy formában tartsam magam, feszes maradjon az alakom.

Ma már tudom, hogy melyek azok a sportágak, amelyeket valóban élvezettel csinálok, viszont hosszú és rögös út vezetett idáig, sok módszert kipróbáltam már.

13-14 éves koromban "fertőződtem meg" mikor egy nyaralás túlontúl jól sikerült pihenés és semmittevés szempontjából és (nem viccelek, komolyan) másfél hét alatt sikerült 5 kilót magamra szednem. Előtte sem voltam egy metál-lady, sosem mozogtam, amit most már persze bánok nagyon.

Természetesen teljesen kétségbeestem és fellapoztam Anya újságjait, azután kutatva, hogy az okosok mit tanácsolnak ilyen esetekre. Nem tudom mostanában ez hogy van, abban az időben a Wellness nevezetű újság egyik sziklaszilárd tagja és életvezetési tanácsadója Rubint Réka volt, így - mondanom sem kell - az ő DVD-ire és kazettáira nyomtam, naponta 45 percen keresztül lelkesen. 

Egészen 2 hónapig csináltam kitartóan, aztán ráálltam a mérlegre és csalódottan konstatáltam, hogy innen bizony nem ment  le az a plusz 5 kiló. Persze akkor még nem tudtam, amit ma már nagyon jól tudok, hogy nem elég csak izomnövelő, szálkásító, feszesítő edzésekkel kínozni magam, ha az én izmaimat zsírréteg takarja, akkor hiába növelem őket, nem fognak látszani.

A lecke tehát fel volt adva: zsírégető sport után kellett néznem, lehetőleg olyan után, amit még élvezni is fogok. Barátnőim biztatására kipróbáltam a kézilabdát, mert ők áradoztak róla, hogy mennyire szórakoztató és közben átmozgatja a testet meg még zsírt is éget. Azt hittem megtaláltam álmaim sportját, de a rózsaszín felhő azonnal szétoszlott, mikor megláttam micsoda terminátorokkal kell nekem együtt edzenem. A kedvencem egy 180 centiméter feletti hölgyemény volt, akinek a karja akkora volt, mint az én combom, az ő combjáról meg ne is beszéljünk. Persze kihasználva eme adottságait, nemes egyszerűséggel ledarált mindenkit aki az útjába került. Az én szerelmem a kézilabda iránt pedig nem tartott tovább két hónapnál.

Aztán átváltottam a röplabdára, hátha az jobb lesz, elvégre is, akivel ott egy térfélen vagy, az veled van, az ellenfeleidtől pedig egy háló választ el, csak nem lehet komolyabb bajom. A lányokkal persze nem is volt, a labda viszont büntetett; lehet csak én vagyok ilyen puhány, de nekem a csuklómat nagyon durván 'szétszedte' úgyhogy vele is szakítottam.

Próbálkoztam utána a konditermi edzésekkel, a különböző ellipszis trénerekkel, taposógéppel, futógéppel és a biciklivel, de egy idő után meguntam ezeket is - még zenével is túl monoton, ami nem az én világom.

Már-már kezdtem teljesen feladni, hogy oké, akkor ezek szerint én teljesen reménytelen eset vagyok, nincs olyan sport, ami hozzám passzolna, mikor egyik barátnőm ösztönzésére ellátogattam egy kangoo órára. Azóta is áldom az eget, hogy feltalálták ezt a sportot. :] Imádom, átmozgat, megizzaszt, átformál, kikapcsol és sosem unom meg. Teljesen a varázsa alá kerültem, azóta ha csak tehetem, heti kétszer megyek az órákra és nagyon nagyon fontos vagy komoly dolognak kell történnie ahhoz, hogy kihagyjak akár egyet is. 

Mindenkinek tényleg csak ajánlani tudom, kedvcsinálónak pedig itt egy videó: http://www.youtube.com/watch?v=wcKPNA9AbAg

A másik nagy - új - szerelmem pedig a zumba, ami egy viszonylag új sport fajta, de ezt is csak ajánlani tudom azoknak, akik hozzám hasonlóan nem szeretnek konditerembe járni, de mégis formásodni szeretnének. Különböző táncok elemeit vegyítve, szinte szórakozva égethetünk el akár 600 kalóriát is egy óra alatt (ami azt hiszem nem rossz teljesítmény :).

Persze így a végén, hozzá kell tennem, hogy mindkettő sport zsírt éget, úgyhogy aki izmosodni szeretne, annak muszáj lesz még valamivel kiegészítenie - én Réka DVD-it csinálom még mindig, most már nagyobb sikerrel ;] És azt hiszem, ez a két sportág, sokkal jobb és szórakoztatóbb típusa a zsírégetésnek, mint például egy másfél órás futás vagy bármilyen kardio - bár ízlések és pofonok.

Ti mit sportoltok?